Az osztály története

A századunk magyar irodalmának történetére és elemző feltárására szerveződött, kezdetben XX. Századi Osztály egyidős az intézettel. Első vezetője Komlós Aladár volt, majd őt követte Szabolcsi Miklós (1958-tól), Bodnár György (1966-tól), Béládi Miklós (1981-től), Tverdota György (1984-től). 1991 szeptemberétől a munkát Pomogáts Béla, 1992 júniusától 2014-ig Angyalosi Gergely irányította. Az osztályvezetői teendőket 2014-től Kappanyos András vette át.

Ez a kezdetben népes (olykor húsz feletti létszámú), mára azonban megfogyatkozott osztály tevékenységének első tíz évét az új magyar irodalomtörténeti kézikönyv két 20. századi kötete előkészítésének, majd megírásának szentelte. Az intézet egész kutatógárdáját igénybe vevő feladat a 20. század vonatkozásában fokozott nehézségekkel járt, mivel átfogó tudományos szintézis a század első felének irodalmáról korábban sohasem készült. E nagy összefoglaló munkát hamarosan egy második követte: az osztály munkatársai többéves előkészítő viták után 1970-ben kezdtek hozzá a jelenkori magyar irodalom történetének megírásához, mely érthető módon az előbbinél is nagyobb nehézségekkel járt. A Béládi Miklós, majd elhunyta után Rónay László vezetésével és nagyszámú szerző részvételével létrejött munka hat kötete A magyar irodalom története 1945–1975 címmel 1981–1990 között jelent meg. A következő nagy vállalkozás, amelyben az osztály szinte valamennyi munkatársa részt vesz, a magyar kritika és irodalomtudomány történetének megírása. E kollektív munkálatokat kezdettől fogva számos egyéni munka egészítette ki. Monográfiák készültek a 20. század nagy magyar íróinak egész soráról és műfajokról, irányokról.

Szabolcsi Miklós kezdeményezésére, majd József Farkas és Illés László vezetésével az osztályon belül külön munkacsoport foglalkozott az 1945 előtti szocialista, elsősorban emigráns irodalom feltárásával és elemzésével. Az e kutatási területen folyó munka eredményeinek publikálására az osztály Irodalom – Szocializmus címen külön sorozatot indított. A szocialista irodalom kezdetei szorosan összefüggtek a magyar avantgárd kibontakozásával, melynek kutatása és „rehabilitálása” terén maradandó érdemei vannak az osztálynak és különösen Béládi Miklós tanulmányainak. Bodnár György és Pomogáts Béla kezdeményezte a szomszédos országok magyar irodalmának kutatását, és Rónay Lászlóval együtt kiadták a Nyugati magyar irodalom 1945 után (Budapest, 1986) című áttekintést, amely első ízben mutatta be a nyugaton élő magyarság irodalmi életét.

A forrás- és szövegkiadás terén már rögtön az intézet megalakulása után megkezdődött a munka. 1957-ben jelent meg a forrás- és dokumentumközléseknek szentelt Új Magyar Múzeum című sorozat első kötete, s elkészült a korábban megindult kritikai József Attila-kiadás III. és IV. kötete Szabolcsi Miklós, később pedig a versek két kötetének új, magisztrális kiadása Stoll Béla szerkesztésében. József Attila prózai írásainak kritikai közzététele Horváth Iván és Tverdota György érdeme. Az osztály legnagyobb textológiai vállalkozása Babits Mihály költeményeinek kritikai kiadása, melyen 1986 óta külön munkacsoport dolgozik Láng József vezetésével. A feladat újszerűségét és jelentőségét mutatja a nagyarányú alapozómunka: az egyes kötetek sajtó alá rendezését megelőzte a kézirat-katalógus, a bibliográfia és az életrajzi kronológia elkészítése.

Az osztály kiemelt feladatai közé tartozik az élő irodalommal, illetve a kortárs irodalom elvi, elméleti kérdéseivel való folyamatos kritikai foglalkozás. Ennek érdekében az osztály munkatársai írásaikkal jelen vannak a legkülönfélébb irodalmi és kulturális lapokban. A mai irodalom megismertetése szolgálatában külön könyvsorozatot is alapított az osztály: az 1972 óta megjelenő Kortársaink című sorozat kötetei kismonográfiákban mutatják be az 1945 utáni magyar irodalom alkotóit.

Az intézetben az 1970-es években indult kritikatörténeti kutatások az elmúlt évtizedekben főként a XVIII. és a XIX. Századi Osztály programjában foglaltak el jelentős helyet, az 1990-es évektől azonban a Modern Magyar Irodalmi Osztály munkásságában is egyre fontosabbá váltak. Rendszeresek a kritikatörténeti tárgyú vitaülések, emellett az osztály egy dupla futamidejű OTKA-pályázat keretében is foglalkozni kezdett a témával. E pályázatok futamideje alatt több kritikatörténeti tárgyú kismonográfia készült el, valamint készül két reprezentatív antológia, melyek a 20. század első felének kritikatörténetét illetve kritikai vitáit mutatják be. Szintén az osztály kezdeményezésére (és közreműködésével) alakult újjá a kritikatörténeti kutatások egyik sajátos ágát jelentő Kultuszkutató Csoport.

Az osztály széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Hosszú idő óta sikeres közös munka folyik az Újvidéki Hungarológiai Központtal, s szép eredményeket könyvelhettek el a francia–magyar, a német–magyar és a horvát–magyar konferenciák. 1979 és 1989 között az ACLS–IREX–MTA társadalomtudományi együttműködés keretében sikeres összehasonlító konferenciák zajlottak le az Egyesült Államokban, illetve Magyarországon.

Jelenleg az osztály fő tevékenységi köre a készülő irodalomtörténeti kézikönyv harmadik kötetének előkészítése. Ezt a munkát az Elméleti és a Kelet-európai Osztállyal koordináltan, külső munkatársak bevonásával végezzük. Az osztály keretében működik ezen kívül a Corpus Alienum munkacsoport, amely a testpoétika, korporális narratológia, xenológia, képelméletek körében végez kutatásokat.

2015-ben az osztály közösségként úgy határozott, hogy díjat alapít öt éve elhunyt munkatársuk, Erdődy Edit emlékére. A díjat, amelyet a család egyetértésével évente Erdődy Edit születésnapján, február 7-én ítélnek oda, az előző év olyan kortárs irodalmi, színházi vagy irodalomtudományi teljesítményeinek elismeréseként adják át, amelyek a névadója által képviselt értékeket jelenítik meg, azaz a humor, az irónia, a szatíra, illetve a bevett evidenciákra való elfogulatlan rákérdezés szubverzív eszközével a társadalmi megértés, a szolidaritás és humánum értékeit segítik érvényesülni. A díj Erdődy Edit személyiségére és munkásságára emlékeztető egyedi tárgy, amelyet Szabics Ágnes képzőművész – a névadó lánya – készít, és amelyhez kísérő oklevél is tartozik.
Az osztály jelenleg hét teljes állású kutatót számlál. Rákai Orsolya és Széchenyi Ágnes tudományos főmunkatársi, Deczki Sarolta, Földes Györgyi és Szénási Zoltán tudományos munkatársi beosztásban végzi munkáját, Virágh András fiatal kutatói szerződéssel dolgozik. Az osztályvezető Kappanyos András tudományos tanácsadó. Az osztály munkáját ezen kívül két nyugdíjas munkatársunk, Angyalosi Gergely és Karafiáth Judit is támogatja.

 

Kutatások

Irodalomtörténeti kézikönyv – A modernség változatai

A 2010-es évek elejétől kutatóközösségünk erőfeszítéseinek legfontosabb kollektív célja, hogy kidolgozzuk az intézetben készülő új magyar irodalomtörténeti szintézis harmadik kötetének (munkacíme 20. század: a modernség változatai) alapvonalait és speciális szerkezeti elveit – miközben természetesen számos konkrét fejezet is készül, illetve készen áll. Ez a vállalkozás lényegében magába olvasztotta a korábbi kritikatörténeti kutatásokat. A munkálatok éveken át a Veres András és Angyalosi Gergely által összeállított ideiglenes tartalomjegyzék alapján haladtak, ebben a szakaszban mintegy 105 résztanulmány készült el. Ezeket a kutatóközösség – legtöbbször más osztályok kutatóit, illetve külső szakértőket is bevonva – kritikusan megvitatta. Bár e tanulmányok jelentős része önálló publikációként is megjelent, de a processzus legfőbb eredménye az a kollektív gondolkodásmód, amelyből a huszadik század irodalomtörténeti megragadásának új koncepciója kikristályosodott. Készülő irodalomtörténetünk egyebek mellett abban tér el a korábbi felfogásoktól, hogy

       a 20. századi modernség meghatározó specifikumának az autonómiaelvet tekinti,

       elméleti szinten ragadja meg a modern kultúra szubverzív, kritikai természetét,

       külön figyelmet fordít a modernség emancipációtörténeti vonatkozásaira,

       a modernséget nemzetközi kontextusban, recepciótörténeti szemlélettel vizsgálja,

       figyelembe veszi az intézményrendszer és infrastruktúra változásainak társadalmi-kulturális struktúra-alakító hatását,

       számol a társadalmi modernizáció diktatórikus kísérleteinek a kulturális modernizációt súlyosan visszavető ellenhatásaival,

       számot vet a kulturális modernizációt akadályozó tendenciák okaival, beágyazottságával,

       különös figyelmet szentel a radikális modernizációs kísérletek (az avantgárd) hatásaira, disszeminációjára.

Az utolsó év legfőbb eredménye, hogy elkészült a modern irodalomtörténeti kötet koncepciótanulmánya, amelyet – további szakmai viták után – előreláthatólag még 2018 során a közönség elé tárunk. A tanulmány három fő részből áll:

  1. Fogalomtisztázó és történeti áttekintés a társadalomtörténeti modernitás és a modern művészet viszonyáról, illetve a művészeti modernség szemléleti kezdeteiről (Baudelaire).
  2. Kísérlet a magyar irodalmi modernség felosztására a „kartográfiai módszer” jegyében, vagyis „korstílusok” vagy egymást váltó „paradigmák” helyett gyakran párhuzamosan működő normarendszerek, „diszkurzusformációk” feltételezésével. A magyar irodalmi modernség elsőd­le­ges diszkurzusformációi: esztétizáló modernség, avantgárd, szinte­ti­záló modernség, posztmodern. Másodlagos (vagyis nem az irodalom autonómiájából kiinduló, de irodalomtörténeti következményekkel járó) diszkurzusformációk: nemzeti konzervati­viz­mus, népi irodalom, szocialista realizmus.
  3. Kommentált tartalomjegyzék, amely a fenti felosztás alapján, egységes szerkezetben mutatja be a magyar irodalom 20. századi trendjeit, technikai korszakhatárként 1920-at, 1948-at és 1989-et megjelölve: azokat a történelmi változásokat, amelyek a teljes intézményrendszert és értékrendet átírták.

A további munka felosztását az új tartalomjegyzék vezérli. A modern magyar irodalmat a fentiek alapján négy korszakra osztjuk: I. Az esztétizáló modernség kora (1890–1920); II. A szintetizáló modernség kora (1920–1949); A tiltott és tűrt modernség kora (1949–1989); IV. Befejezetlen modernség (1989 után). A négy korszakot egységes szerkezetben közelítjük meg, ehhez hat fejezettípust használunk: a) Társadalomtörténet és irodalomszemlélet; b) Mediális és intézményi kontextus; c) Világirodalmi és diszciplináris kontextus; d) Poétika- és műfajtörténet; e) Személyportrék; f) Kiemelt művek. Mivel korábban megírt fejezeteink túlnyomórészt e) és f), illetve részben c) típusúak, erőink javát a közeljövőben a korai a) és b) fejezetek megírására, illetve a d) fejezetek megalapozására fordítjuk.

Babits Kutatócsoport

A Babits Kutatócsoport intézeti története az 1980-as évekre nyúlik vissza. Az Irodalomtudomány Intézet akkori igazgatója, Klaniczay Tibor a szövegkiadások és a filológia megbecsültségének helyreállítása érdekében szorgalmazta a kritikai kiadások megjelentetését, ezért kiemelten támogatta a Babits-kutatás elindítását is. Ennek érdekében hozta létre a Babits Kutatócsoportot, amely előbb közvetlen igazgatói irányítás alá tartozott, majd a 20. századi irodalommal foglalkozó osztály önálló kutatócsoportjaként működött. Idővel a Babits-életmű gondozása kettévált. Az ELTE BTK Modern Magyar Irodalmi Tanszékével kötött megállapodás értelmében a Babits-œuvre elsődleges műfajának, a verseknek kritikai kiadása az intézeti, a többi műfaj kritikai feldolgozása az egyetemi kutatócsoport feladata lett. Az intézeti kutatócsoport vezetője 2016-ban bekövetkezett haláláig Láng József volt.

A feldolgozandó anyag és a kutatás jellegéből fakadóan kiemelten fontos az intézmények közötti együttműködés hangsúlyozása. Babits Mihály kéziratos hagyatékának legnagyobb része ugyanis három archívumban, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA kézirattáraiban található. A kritikai szövegkiadást megelőző munkálatok, a kéziratok rendezése, katalogizálása, az életmű bibliografikus feldolgozása az említett intézmények közötti együttműködés keretében valósult meg. Ennek köszönhetően 1993-ban megjelent a Babits kéziratos hagyatékát négy kötetben feldolgozó kézirat-katalógus, Melczer Tibor, Cséve Anna, Kelevéz Ágnes, Papp Mária, valamint Nemeskéri Erika munkája, 1998-ban pedig kiadásra került a Stauder Mária és Varga Katalin által összeállított, megbízható és szakszerű Babits bibliográfia. A kutatócsoport keretében Róna Judit állította össze Babits Mihály életrajzi kronológiáját, kutatásának eddigi eredményeit az 1920-as időhatárral bezárólag Nap nap után címmel négy vaskos kötetben adta közre.

Ezek a jelentős időbefektetéssel és filológusi precizitással megalkotott segédkönyvek megteremtették a lehetőségét annak, hogy Babits költői életművének kritikai kiadása megindulhasson. 2017-ben a kutatócsoport munkája rég várt fordulóponthoz érkezett, a 2001-ben elhunyt Melczer Tibor munkáját folytatva W. Somogyi Ágnes és Hafner Zoltán gondozásában megjelent a költő gyerekkori zsengéktől 1905-ig tartó első pályaszakaszában keletkezetett verseinek kiadása. A nyolcvanas években megkezdett és azóta jelentős személyi változásokkal folyó textológiai munka az eredeti elképzelések szerint az 1988-ban az MTA Textológiai Bizottságának jóváhagyásával megjelent, Péter László által összeállított Irodalmi szövegek kritikai kiadásának szabályzatához igazodik, szöveggondozói és filológusi munkájában alapvetően az Ady-versek kritikai kiadásának elveit követi. Nyilvánvaló azonban, hogy ez a textológiai gyakorlat, illetve a mögötte meghúzódó szövegelméleti megfontolások felülvizsgálatra, illetve frissítésre szorulnak. A kutatócsoport rövid távú tervei között szerepel a költői életmű digitális filológiai feldolgozása, melynek eredményei a tudományos szövegkiadások, bibliográfiák és kutatási adatbázisok online tudástárán, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet közös szolgáltatásaként működtetett Digiphil projekten belül lesz majd elérhető.

Ennek tudatában készülnek a Babits-versek kritikai kiadásának a költői életművet ötéves bontásokban feldolgozó kötetei: az 1906 és 1910 közötti periódus verstermését Kelevéz Ágnes rendezi sajtó alá, az 1911 és 1905 közötti időszak szövegeit Buda Attila gondozza, míg az 1916 és 1920 között keletkezett versek feldolgozása Szénási Zoltán feladata.

 

Corpus alienum kutatócsoport

A Corpus alienum kutatócsoport 2011-ben alakult az Irodalomtudományi Intézet Modern Magyar Irodalmi Osztályán belül, de intézeten kívüli kollégákat is bevonva. A csoport célja többrétű: egyrészt hozzá szeretne járulni, hogy az Intézetben a korábbi időkhöz hasonlóan folyjon olyan kreatív, elméleti, alapkutatás szintű műhelymunka, amely segíthet a magyarországi kutatások és a nemzetközi tudományos fejlemények szinkronizálásában is, illetve lehetőséget ad arra, hogy olyan kontextusban fogalmazzuk meg irodalomtudományos munkáinkat, amely a nemzetközi kutatóközösség felé is közvetíthető. Másrészt tovább szeretné erősíteni az intézeti és intézeten kívüli munkatársak kutatói közösségét, és olyan elméleti fórumot szeretne kialakítani, amelyen fiatalabb kutatók, doktoranduszok is teret kaphatnak. Tartalmilag pedig abba a jelentős, kortárs, transzdiszciplináris áramlatba sorolja magát, amely kapcsolatokat teremt a korábban diszciplinárisan elváló szövegtudományok és társadalomtudományok között, s igyekszik a társadalmi jelenségeket szövegszerűségükben, méghozzá szituatív, kommunikációs kontextualitásukban vizsgálni.

A kutatócsoport neve arra utal, hogy a vizsgálatok központi tárgya a szöveg és a test viszonya, pontosabban az a bonyolult összefüggésrendszer, amely révén az idegenség, a testi tapasztalatok és a szöveg egymást kölcsönösen meghatározza. Mivel az identitás létrehozásában alapvető szerepet játszó szövegek igen gyakran elbeszélő jellegűek, vagy értelmezésük narratív kontextusok segítségével történik, az elemzés során is segítségül hívhatjuk a narratológiát. A korporális (illetve angol nyelvterületen korporeális) narratológia ugyanis éppen azt vizsgálja, hogyan jelenik meg a test az elbeszélő szövegben és az elbeszélő szöveg által, miképpen befolyásolja az értelmezést, a kontextualizáló befogadást, s hogyan lehetséges mindezt az elbeszélő szöveg szintjén kutatni.

A kutatócsoport megalakulása óta igyekszik aktívan részt venni a hazai és nemzetközi tudományos életben. Az első néhány évben az Irodalomtudományi Intézetben tartott rendszeres műhelybeszélgetések állandó résztvevője volt Földes Györgyi, Deczki Sarolta, Rákai Orsolya, Jablonczay Tímea, Horváth Györgyi, Darabos Enikő, Széplaky Gerda, Schein Gábor és Földvári József. 2011-12-ben két szakkolégiumi szemináriumot is vezettek a csoport tagjai, egyiket az ELTE Eötvös Collegiumban Testírás címmel, egy másikat pedig az ELTE Mérei Ferenc Társadalomtudományi Szakkollégiumában (Idegen testek: idegenségtudomány és a modern társadalmak jelenkori leírásai az irodalomban). 2012-ben Galgóczi Erzsébet elbeszéléseit vizsgálták rendszeres, háromhetente tartott műhelybeszélgetések során az Irodalomtudományi Intézetben, 2015 tavaszán pedig a csoport meghívást kapott, hogy elképzeléseit önálló panel keretében mutassa be az European Narratology Network 4., 'Modelling Narrative Across Borders' című kongresszusán Gentben (2015 április 16-18.). 2015-ben a csoport sikeresen elnyert egy nemzetközi együttműködési pályázatot az Osztrák-Magyar Akció Alapítványnál Rákai Orsolya vezetésével, melynek keretében egy éven át a Bécsi Egyetem munkatársaival közös programok szervezésére nyílt mód. E projekt résztvevője magyar részről Földes Györgyi, Deczki Sarolta, Jablonczay Tímea, Rákai Orsolya és Schein Gábor, osztrák részről pedig Wolfgang Müller-Funk és Gáti Zsuzsa volt. A Transzfigurációk: korporális narratológia és idegenségkutatás a közép-európai kultúrakutatás megújításában projekt keretében 2015 májusában a kutatócsoport tudományos workshopot tartott a Bécsi Egyetemen Corporeal narratology and cultural studies in Central Europe címmel, ősszel pedig szemináriumot vezettek tagjai ugyanott ('Transfigurationen: Korporale Narratologie und Fremdheitsforschung in der Erneuerung der zentraleuropäischen Kulturforschung’). 2016 tavaszán az Irodalomtudományi Intézetben vendégük volt a kultúrakutatás és a narratológia összefüggéseit jóideje vizsgáló Wolfgang Müller-Funk – március 31-én tartott nyilvános előadásának címe Cultural Narratives – Corporeal Narratology volt. Az egyéves együttműködési projektet végül április elején egy nemzetközi konferencia zárta a Petőfi Irodalmi Múzeumban (A test mint elbeszélő médium – a test mint elbeszélések médiuma: Korporális narratológia a befogadás és a kirekesztés vizsgálatában).

Számos egyéni tanulmány mellett eddig két könyterjedelmű Helikon-folyóiratszám jelent meg a csoport gondozásában, a 2011/1-2-es Testírás és a 2013/3-as Corpus alienum, mindkettő Földes Györgyi szerkesztésében, akinek 2018 őszén jelenik meg Testszövegírás című tanulmánykötete a Kalligram kiadó gondozásában.

A kutatócsoport webcíme: https://corpusalienumblog.wordpress.com/

 

Projektek

Az újvidéki együttműködés

Az Irodalomtudományi Intézet és az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke közötti, az irodalomtudományban, de talán más szakterületen is egyedülálló együttműködés története meghaladja a négy évtizedet. Az első közös konferenciát 1974-ben tartották, 1977 óta pedig éves rendszerességgel (többnyire decemberben) összeül a budapesti és az újvidéki kutatóközösség. A rendezvények a két helyszínen évenként váltakozva zajlanak, a folyamatosságot sem az időközben bekövetkezett politikai változások, sem a jugoszláviai háború eseményei nem szakították meg. A konferenciasorozat hagyományai közé tartozik, hogy a két intézmény kutatóközösségeinek különböző nemzedékei is találkoznak. A rendezvénysorozat hidat alkot a már eltávozott egykori alapítók (Bori Imre, Béládi Miklós, Szabolcsi Miklós, Bodnár György, Bányai János), a tapasztalataikat átadó idősebb mesterek (Pomogáts Béla, Gerold László), a kutatás derékhadát alkotó középnemzedék (Faragó Kornélia, Harkai Vass Éva, Angyalosi Gergely, Kappanyos András stb.), valamint a pályakezdő fiatal tehetségek között. Az eddigi negyven konferencián összesen közel nyolcvan kutató vett részt, az előadások száma ötszázhoz közelít.

A kezdeti konferenciák célja a magyar történeti avantgárd „rehabilitálása”, a szocializmus korának irodalomtudományába való integrálása volt. A későbbi ülésszakok egy-egy kiemelkedő kortárs alkotó életműve (Esterházy, Kertész, Konrád, Krasznahorkai, Mészöly, Nádas, Petri, Tandori stb.) köré épültek. A kétezres évek közepétől a konferenciák irodalomelméleti és poétikai szempontokat is előhívó csomópontok köré szerveződtek, hasonlóan a tematikus folyóiratszámok felépítéséhez. Kezdetben ezek egyszerűbb hívószavak voltak (utazás, természet, város), később összetettebb, a fikciós írás szemléletmódjának, sőt az irodalom létmódjának alapkérdéseit, változásait is a vizsgálat körébe vonó kereteket jelez a konferenciák címe: Mítosz és irodalom, Irodalom és tapasztalat, Irodalom és referenciális igazság, Intimitás és irodalom, Irodalom és tudományos diskurzus, A tárgyi világ poétikája, Az irodalom és a lehetséges világok, Az irodalom és a kizökkent világ. Ezek a vezérfonalak lehetővé teszik, hogy a résztvevők akár saját aktuális kutatási területüket is új szempontból tekintsék át, és a tematikák által egymás közelébe vonzott, egymással interakcióba lépő belátások olyan felismerésekre és gondolatmenetekre vezessenek, amelyek egyébként nem születtek volna meg. A konferenciák sajátja tehát egyfajta módszertani provokáció, amelyhez hozzáadódik a budapesti és újvidéki kutatók kulturális tapasztalatainak különbözősége (egy-egy irodalmi jelenség eltérő értelmezésekhez vezethet a két környezetben), valamint a hagyománynak számító nemzedéki diverzitás.

A konferenciák előadásai (tanulmánnyá alakítva) összefüggő blokkokba rendezett folyóirat-közleményként jelennek meg, és az adott témával foglalkozó kutatók számára rendszerint megkerülhetetlen forrássá válnak, amit kiemelkedő idézettségük is bizonyít.Az utóbbi években választott tematikák irodalomelméleti implikációkkal is járnak, bevonják tehát a vizsgálódásba az irodalmi (elsősorban a narratív-fikciós) szöveg ontológiai pozícióját, a fikcióval kapcsolatban használható igazságfogalmakat, a kognitív és morális/esztétikai igazságfogalmak viszonyát, a tapasztalati realitásra való visszavezethetőség kérdését és a tapasztalati realitástól való eltávolodás lehetőségét. A konferenciák résztvevői így irodalomtörténészi kutatási témáik feldolgozása során elméleti szempontból is releváns belátásokhoz juthatnak.

Fiatal kutatói álláshely

A Modern Magyar Irodalmi Osztály jelenleg egy segédmunkatársat alkalmaz fiatal kutatói finanszírozási formában. Virágh András szerződése kezdete, 2015 szeptembere óta megvédte doktori disszertációját, és megjelentetett egy kismonográfiát Cholnoky Viktor munkásságáról (amely nem a disszertációja). Az osztály hosszú távú projektjeiben és alkalmi megmozdulásaiban eredményesen és kreatívan vett részt, ezért szerződésének meghosszabbítását tervezzük. Feladatai a következők:

  • Részvétel az új irodalomtörténeti kézikönyv modern köteteinek előkészítő munkálataiban, különös tekintettel az I/b fejezetre (Az esztétizáló modernség kora – mediális és intézményi kontextus). A c–d fejezetek (Világirodalmi és diszciplináris kontextus; Poétika- és műfajtörténet) koordinált előkészítése. A személyesen megírandó új kézikönyv-fejezetek előirányzott terjedelme 2,5 szerzői ív.
  • Két elfogadott vagy publikált tanulmány az I. fejezet (1890–1920) időszakához illeszkedően, a sajtótörténet, kiadástörténet, tömegkultúra-történet tárgyköréből, 1- 1,5 ív terjedelemben.
  • A rec.iti felelős szerkesztői feladatainak folyamatos végzése a szerkesztőbizottsággal együttműködve.
  • Legalább két előadás tartása rangos tudományos konferenciákon.
  • Két szakrecenzió megírása.
  • A készülő kézikönyv online munkafelületének kezelése, a feltöltések koordinálása, a rendezett elérhetőség biztosítása.
  • Egy előadás a Digitális irodalomtudomány mesterkurzus keretében.
  • Részvétel a Jókai kritikai kiadás munkálataiban (a Véres könyv című elbeszéléskötet szövegváltozatainak összehasonlítása Eisemann György szakmai vezetésével).

 

Móricz Zsigmond levelezésének (1892–1913) digitális kritikai kiadása NKFIH 116201 sz. pályázat
 

A projekt célja a jelenleg ismert első levéltől Móricz húsz éves írói pályafutását felölelő, 1913 végéig terjedő Móricz-levelezés filológiai szempontból gondos, továbbá teljességre törekvő, előzetes szempontok alapján nem szűrő kritikai közreadása. Az első fennmaradt Móricz-levéltől (1892) számított három évtizedből megközelítőleg 2000-nél több levelet fogunk megismerni (a pontos szám a kutatás keretében elvégzendő forrásfeltárás eredménye lesz). Az 1963-ban megjelent Móricz Zsigmond levelei című kötetben még mindössze 150 levélkézirat volt ismert ebből az időszakból. A szövegkritikai elvek szerint minden rendelkezésre álló forrás és szövegváltozat bemutatásával az alapkutatás eredményként nagy mennyiségű ismeretlen szerzői szöveg válik elérhetővé, amit a Petőfi Irodalmi Múzeum a nyílt hozzáférés irányelvei alapján digitális kiadás formájában, a kapcsolódó kutatási eredményekkel együtt közzétesz.
A kutatás résztvevői: Cséve Anna (projektvezető), Tverdota György, Széchenyi Ágnes, Schein Gábor, Lengyel Zsolt, Kómár Éva, Fellegi Zsófia, Török Sándor Mátyás, Hangácsi Zsuzsanna, Káli Anita.
A kutatási program leírása letölthető.

 

Kiadványok

A magyar irodalom története 5. és 6. kötete

Az MTA Irodalomtudományi Intézetének megalapítása az 1950-es évek közepén többek között azzal a nem titkolt szándékkal történt, hogy az új tudományos intézmény munkatársai alkossák meg a korszak ideológiai-politikai elvárásainak megfelelő összefoglalást a magyar irodalom történetéről a kezdetektől „napjainkig”. A mélyzöld színéről csak „Spenót”-nak nevezett hatkötetes irodalomtörténet utolsó két kötete (az 1905 és 1919 közötti másfél évtizedet feldolgozó 5., valamint a Tanácsköztársaság utáni évtizedeket gyakorlatilag a szintézis megírásának jelenéig áttekintő 6. kötet) a Modern Magyar Irodalmi Osztályon készült. Mindkét kötet szerkesztője Szabolcsi Miklós volt, a fejezeteket rajta kívül huszonhat fiatal, zömében harmincas éveiben járó irodalomtörténész írta.

„Maga a kézikönyv mint értekező műfaj nagyon rossz. Lélektelen műfaj, ahol alkalmazkodni kell egy csoporthoz, hangban, stílusban is, és alkalmazkodni kell előre kitalált követelményekhez” – emlékszik vissza a munka nehézségeire Kenyeres Zoltán, és ebből is kitűnik: a kézikönyv elkészítésének mintegy fél évtizede az intézet munkatársaitól igen komoly lemondást kívánt, a személyes ambíciók háttérbe szorítását igényelte. A 20. század magyar irodalomtörténete a korábbi korszakokat feldolgozó kötetekhez képest speciális nehézségeket is támasztott. (Ebben a korszakban válik ugyanis megragadható kategóriává a fejlődéstörténet csúcsaként remélt szocialista irodalom,felvetődik például Kassák és az „egyszemélyes avantgárd” problematikája stb.) Hiányoztak továbbá azok az átfogó korszak-, életmű- és műfajtörténeti monográfiák, amelyek az előző évszázadok kutatóinak többé-kevésbé már a rendelkezésére álltak. A 6. kötetnek számolnia kellett a határon túli magyar irodalmakkal is, a nyugati emigráns magyar irodalommal viszont (politikai okokból) nem foglalkozhatott a kézikönyv. A két kötet megoldatlanságait, hibáit (korszakolási problémák, szerkezeti nehézségek, egyenetlenségek, aránytalanságok) már a megjelenéskor érzékelték a fejezeteken dolgozó intézeti munkatársak is, a kézikönyv kiadását követő vitaüléseken éppen ezért gyakran elhangzó mentség az anyag megragadhatatlansága, a történeti távlat hiánya volt. A legnagyobb gondot a 6. kötet utolsó, (A felszabadulás utáni magyar irodalom (Vázlat) című fejezete jelentette, amely szükségessé tette egy újabb nagyszabású szintézis megírását az 1945 utáni időszakról.

A magyar irodalom története 5. és 6. kötetének kézirata 1964-re lényegében kész volt, ezután következett a lektori véleményezés folyamata. A 20. századi anyag lektorai budapesti egyetemi oktatók, Bóka László és Király István voltak, a történészek részéről Balogh Sándor és Hanák Péter véleményezte a kéziratot. A lektori bírálatok tükrében átdolgozott két kötet végül 1965-ben jelent meg. Szabolcsi Miklós ugyan mindössze egy olyan mozzanatra emlékszik a lektorálás időszakából, amikor (Czine Mihály erdélyi magyar irodalomról szóló fejezete kapcsán) politikai aggályok merültek fel, mégis sokatmondó az a megállapítása, mely szerint az „egyetem, főleg a pesti bölcsészkar, sohasem fogadta el teljesen a könyvet”.

A Spenót megjelenését – évtizedek távlatából úgy tűnik – igen élénk kritikai diskurzus fogadta. A korszak sajátos viszonyrendszereit is jól jellemzi, hogy a kötetek recenzensei, bírálói nem egy esetben maguk a szerzők voltak. Az eltelt ötven év alatt számtalan kritika érte az akadémiai kézikönyvet, és tünetértékű, hogy a rendszerváltozás után azonnal, az Alföld folyóiratban lezajlott vita során megfogalmazódott a kézikönyvvel szembeni rekanonizáció igénye. A Spenót hiányaival már megjelenésekor kirajzolta az Intézet kutatói, és általában a magyar irodalomtudomány számára az elvégzendő feladatokat, de hibái és ideológiai ballasztja ellenére is mindmáig megmaradt egyfajta viszonyítási pontnak az azóta született szintéziskísérletek számára.

 

A Magyar irodalom története 1945‑1975

A „Sóska” néven közismert munka négy kötetben, Béládi Miklós (és egy négytagú szerkesztőbizottság) szerkesztésében 1981 és 1990 között jelent meg – ez a vállalkozás volt hivatott folytatni a Spenót néven emlegetett A magyar irodalom története című hatkötetes akadémiai kézikönyvet, részben felülírva és kiegészítve az utolsó, hatodik kötetet, amely a magyar irodalomtörténetet 1919-től (az akkori) „napjainkig”, azaz a 60-as évek derekáig tárgyalta. Borítójának színe – és az előd metaforikus elnevezése – után ez sorozat a Sóska nevet kapta. A kiegészítő köteteket azért kellett elkészíteni, mert a Spenót hatodik kötetében A magyar irodalom 1945-től napjainkig című fejezet műfaji megjelölése a „vázlat” volt. Részben érthetően, hiszen ki is vállalkozott volna akkoriban, bő másfél évtizeddel a felszabadulás után a vidám barakk koszorús teoretikusai közül az 1960-as években uralkodó ideológia széleskörű, beható, névvel is vállalt visszamenőleges analízisére, már ami ennek irodalmi vetületeit illeti. Az 1945 és 1957 utáni irodalom bemutatása végül négy fejezetben történt meg, műnemek szerinti leosztásban, az „általános helyzetet” felskiccelő mikrotörténeti felvezetőkkel – az elvárásoknak megfelelően.

Egyértelmű volt, hogy az ügy nem tűr halasztást – el kell készíteni a folytatást, a koncepciót el kell vezetni egészen a kortárs irodalomig. Tóth Dezső eredeti, majd többször módosított, a folytatásra vonatkozó koncepciója felett jajongó, busongó tort ültek az Intézet munkatársai, a tényleges folyamat nullpontjáról – Kenyeres Zoltán által – írottakhoz nem is kell kommentár: „vázlatok, viták, újabb és újabb tervek után megkezdődött a munka operacionalizálása”. A nehéz szülésben pedig „Szabolcsi [Miklós] távolabbról és magasabbról, Bodnár [György] közelebbről és kisebb hatáskörrel” vettek részt. Az eredeti koncepciót, a műközpontúságot a „portréközpontúság” váltotta fel, de nem ez volt az egyetlen probléma, ami – mint kiderült – évekig hátráltatta a megjelenést. A megrendelői igények és a józan belátás közti egyensúlyozás parttalan szövegfolyamban öltött testet, már a folyamat elején jól látszott, hogy egyetlen korrekciós kötet helyett több kötetre lesz szükség. Miközben az Intézetet szinte folyamatosan azzal fenyegették, hogy léte forog kockán, amennyiben nem teljesíti az előírt penzumot, azaz nem készül el időben a közelmúlt és a kortárs szocialista irodalom rendszerhű feldolgozása. 1975‑76-ban készült el az első lektori jelentés Illés Endre, Király István és Pándi Pál közreműködésével. Illés megengedőbben fogalmazott, Király és Pándi doktriner marxista véleményt készítettek, az Intézet pedig ezek után a „taktikai időhúzás” megoldását választotta – nem konfrontálódni az ideológiával, de nem is behódolni neki. Noha a lektori jelentések nem voltak egyértelműen elmarasztalóak, a Spenót és a Sóska elkészülése minduntalan felszínre hozta a budapesti bölcsészkar és az Intézet közötti ellentéteket is: az ELTE tulajdonképpen soha nem adta áldását az Intézet irodalomtörténetére. 1978-ban szűk körben vitatták meg Béládi Miklós egy évvel korábbi koncepcióját. A megegyezés az volt, hogy az áttekintést 1975-ig kell kiterjeszteni, majd újra lektoráltatni. A szövegek nehezen, többszöri rostálás után elkészültek, 1980-ban megszületett a lektori jelentés, 1981-ben megjelent az első kötet (Irodalmi élet és irodalomkritika), 1982-ben pedig az utolsó kötet (A határon túli magyar irodalom). A köztes kötetek (A költészet és A próza) – Béládi Miklós 1983-as halála miatt – csak 1986-ban és 1990-ben láttak napvilágot. Béládi feladatit Rónay László vette át, aki visszaemlékezéseiben találóan a „kis gömböc” metaforájával érzékeltette a munkafolyamatokat. Az Intézet állandó lépéskényszerben volt, főleg, hogy a koncepció fele már megjelent, de a munkát hátráltatta a bosszantó szövegbőség, a megfelelési kényszer, illetve a kötelező kollektív és kötelező magánjellegű feladatok közti lavírozás.

A Sóska végül kilenc év után érett be, precízen, az elvárásoknak megfelelően kiegészítette az akadémiai irodalomtörténetet, de leginkább bővítményként, szükséges maradékként kanonizálódott a hazai irodalomtörténet-írás történetében. A hatalmas és idegőrlő vállalkozás a mai napig is részben autentikus lenyomata a kor irodalomértésének, de – a vállalkozásban részt vevők szerint – bizonyos részleteiben már az elkészülés idejében használhatatlan, idejétmúlt volt. Az más kérdés, hogy a Sóskával való fáradságos munka (ahogyan ilyenkor lenni szokott) több munkatárs számára hasznosnak bizonyult saját kutatásai szempontjából. Lehetséges, hogy a Sóska bizonyos eredményei az egyes intézeti munkatársaknak a rendszerváltás holdudvarában született monográfiáiban, tanulmányaiban és egyéb szakcikkeiben lelhetőek fel.

 

A magyar irodalmi avantgárd válogatott dokumentumai

Az MTA Irodalomtudományi Intézetének Modern Magyar Irodalmi Osztályán az 1970-es években indult, a magyar irodalmi avantgárd történetét vizsgáló kutatócsoport egyik legjelentősebb eredménye a Jelzés a világba című, Béládi Miklós és Pomogáts Béla szerkesztésében megjelent dokumentumgyűjtemény. Több szempontból is úttörő munkának tekinthetjük az 1970-es évek végén elkészült, de – azt mondhatjuk, a Kádár-korszak kiadáspolitikai viszonyaira jellemző módon – csak 1988-ban napvilágot látott kötetet.

A munka talán legnagyobb érdeme, hogy a benne közzétett szövegek segítségével jól nyomon követhetővé teszi azt a folyamatot, amely Kassákék 1910-es évek közepi színre lépésétől a mozgalom 1920-as évek végi kifulladásáig vezetett. Hasonló, alapvetően történeti szemléletű alapkutatásra korábban – nem számítva a jugoszláviai magyar irodalomtörténet talán legfontosabb alakja, Bori Imre itthon akkoriban kevéssé hozzáférhető munkáit – nem akadt példa, ebből következően az addig megjelent, az avantgárddal foglalkozó szakirodalom sem mindig rendelkezett kellő ismeretekkel a művek kontextusát illetően. Babits Mihály 1910-es, az olasz futurizmusról írott Nyugat-beli cikkétől Komlós Aladár Az avantgárd estéje című, 1928-as tanulmányáig az összes jelentős avantgárd irányzat hazai indulását és fogadtatását dokumentálja a kötet, amely a kronologikus elrendezésnek köszönhetően lehetőséget nyújt akár a szakmabeli, akár a laikus olvasónak a hazai avantgárd történetének vázlatos áttekintésére. A Jelzés a világba az első dokumentumgyűjtemény, amely ezt a munkát elvégezte, az általa használt periodizációt napjaink avantgárdkutatása – egyik fő magyarországi központjának továbbra is Intézetünk tekinthető, elsősorban Földes Györgyi, Kappanyos András, Kálmán C. György, Szolláth Dávid és mások munkájának köszönhetően – is haszonnal alkalmazza.

A gyűjtemény további jelentős eredménye – és ez nyilvánvalóan összefügg éveken át késleltetett megjelenésével is –, hogy eloszlatta azokat a téves elképzeléseket, amelyek egyenlőségjelet tettek az avantgárd irodalom és a két világháború közötti magyarországi baloldali mozgalmak közé. Természetesen egyik a másikkal szorosan összefügg, azonban, mint ma már tudjuk, nem ennyire egyszerű a képlet. Az avantgárd mozgalom korántsem volt egységes politikai kérdésekben, ezt egyebek mellett jól bizonyítja a Ma baloldali elköteleződésének mértékét keveslő munkatársak – György Mátyás, Komját Aladár, Lengyel József és Révai József – 1917-es kiválása a folyóiratból, vagy akár az a tény, hogy Kassákék a Tanácsköztársaság ideje alatt nem sorakoztak fel a Kommunisták Magyarországi Pártja mögé. A Jelzés a világba a mozgalmon belüli vitákból is bő válogatást ad, ennek köszönhetően azt is egyértelművé teszi, hogy korántsem beszélhetünk „egyszemélyes” avantgárdról: Kassák Lajos folyóirataival párhuzamosan több avantgárd műhely létezett Magyarország határain belül és túl egyaránt.

Béládi Miklós és Pomogáts Béla nagy jelentőségű munkája az avantgárd irodalom iránti érdeklődés újbóli felerősödése idején készült, így – ahogy a kötet utószavában olvasható – a szűk szakmai közeg mellett a szélesebb közönséget is igyekezett megcélozni. A Jelzés a világba kiváló példa arra, hogy egy precíz és alapos irodalomtörténeti gyűjtemény hogyan szólíthatja meg egyszerre a „művelt nagyközönséget” és az adott téma kutatóit. Előbbiek akár egy fordulatos regény fejezeteiként is olvashatják a kötetbe felvett írásokat, utóbbiak mind a mai napig alapvető hivatkozási pontként tekinthetnek rájuk.

 

Az „Irodalom – Szocializmus” sorozat

A „szocializmus” időszakában az Intézet valamennyi osztályára ránehezedett némi nyomás: meg kellett mutatni a (fényes) jelenkor előzményeit, a szocialista hagyományt. A legerősebben persze a 20. század kutatói voltak kitéve ennek a hivatalos várakozásnak.

A Szocialista Osztály munkatársai (különösen Illés László és József Farkas) a maguk módján igyekeztek is megfelelni ennek a kívánalomnak. A maguk módján: mert ugyanakkor, amikor bőséggel szállították mindazokat az anyagokat, amelyek ennek a „szocialista” hagyománynak a megteremtését szolgálták – szövegkiadásokat és tanulmányokat, monográfiákat egyaránt – gondos filológusokként és elkötelezett irodalomtörténészekként olyan területeket is feltártak, kikutattak, feldolgoztak, amelyek nem voltak éppen mindig kedvesek a regnáló hatalomnak. A lehetőségekhez képest igyekeztek bemutatni az 1945-ig tartó időszak baloldali irodalmi teljesítményének egészét, ide értve a szociáldemokrata, az avantgárd és a polgári radikális mozgalmakat is.

A legjelentősebb munka ebben a – részint kötelezően, hivatali megrendelésre működő – vállalkozásban az Irodalom – Szocializmus könyvsorozat volt, amely 1958-tól 1990-ig jelent meg. Szerkesztői Király István és Szabolcsi Miklós (1973-ig), majd Illés László és József Farkas voltak. Tizenhét kötete látott napvilágot az Akadémiai Kiadó gondozásában, ezeken kívül volt három német és egy angol nyelvű könyv is a sorozatban.

A legmaradandóbb – és máig forrásértékű – kötetek azok, amelyek a primer irodalmi (és kritikai) szövegeket gyűjtik egybe: a Mindenki újara készül… négy kötete az 1918‑19-es forradalmak irodalmáról (1959, 1960, 1962, 1967), továbbá az igen alapos és bő antológiával kiegészített folyóirat-monográfiák (Tamás Aladár: A 100%. A KMP legális folyóirata. 1927–1930. 1964; Botka Ferenc: Kassai Munkás. 1907–1937. 1969), valamint a kritikai igényű szövegkiadások (Révai József: Ifjúkori írások 1917–1919. 1981; Sinkó Ervin: Az Út – Naplók 1916–1939. 1990).

 

Szabolcsi Miklós József Attila-monográfiája

Szabolcsi Miklós négykötetes nagymonográfiája (Fiatal életek indulója [1963]; Érik a fény [1977]; „Kemény a menny” [1992]; Kész a leltár [1998]) nem hagyható figyelmen kívül a József Attila-kutatás szempontjából: egyrészt lezáró jellegű, amennyiben összegzi a költő életútjára és költészetére vonatkozó addigi vizsgálódások eredményeit, másrészt azonban hivatkozási alap, viszonyítási pont a későbbi biográfiai, filológiai és értelmező munka számára, hiszen mindhárom területen kínál továbbgondolásra alkalmas, és adott esetben termékeny vitát kiváltó megállapításokat, szempontokat. A négy kötet közel öt évtizedes kutatómunka eredménye: Szabolcsi a negyvenes évek végén kezd el foglalkozni az életművel, és 1996-ban zárja le a negyedik rész anyagát. A monográfia előzményének tekinthető, hogy Szabolcsi az ötvenes évek elejétől részt vesz a kritikai kiadást előkészítő munkafolyamatokban, Waldapfel Józseffel együtt 1952-ben ismeretterjesztő füzetet publikál (József Attila címen – ez az első olyan munka, amely teljes képet próbál adni a költő pályájáról), 1957-ben megjelenteti, szerkesztőként jegyzi a kortársak visszaemlékezéseit (József Attila Emlékkönyv).

A munka műfaji szempontból olyan monográfia, amely az életút eseményeinek bemutatásával párhuzamosan a pályakép alakulástörténetét is vázolja, eközben széleskörű filológiai és bibliográfiai tájékozottságról ad számot. A négy részre tagolás az életút és a pályakép állomásainak megfelelően történik: a Fiatal életek indulója az 1923-ig tartó szakaszt, az Érik fény az 1923–27 közötti időszakot, a „Kemény a menny” az 1927–30-as évek eseményeit és költészetét, a Kész a leltár pedig a harmincas évek időszakát dolgozza fel. A köteteket egymást után olvasva jól érzékelhető, hogy míg az első kettőben a biográfiai adatok feltárása, az új információk bemutatása, a szövegek keletkezésére irányuló kérdésfelvetés a hangsúlyos, addig a második két kötetben (értelemszerűen) az egyre intenzívebbé váló József Attila-kutatás, az egyre kiterjedtebb József Attila-szakirodalom eredményeinek összegzése, valamint a szövegek értelmezése kerül előtérbe. Az életrajz feltárása esetében rekonstrukciós módszert alkalmaz, a rendelkezésre álló információk közötti „üres helyek” kitöltésére vállalkozik, amit részben önállóan, részben a személye köré szerveződő, egyetemisták bevonásával működő, neves irodalomtörténészeket is „kinevelő” kutatócsoport segítségével valósít meg. A rekonstrukció meggyőző, a szerző ítéletei többnyire megbízhatóak, de természetesen nem törekszik a teljességre, csak a jelentősebb állomásokra, a nagyobb eseményekre koncentrál. Mind a négy kötetről elmondható, hogy a versértelmezések a tartalmi, a szerkezeti, a stiláris és a művelődéstörténeti, kultúrtörténeti szempontokat együttesen alkalmazzák, azonban az életútra, a biográfiai énre vonatkozó ismeretek gyakran meghatározzák, vagy legalábbis árnyalják az olvasatot.

Szabolcsi Miklós monográfiája a József Attila-kutatók körében kézikönyvként kiválóan használható, a további életrajzi és filológiai érdeklődés számára megbízható alapot jelent, de világos szerkezetének és gondolatmenetének, valamint a gördülékeny nyelvhasználatnak köszönhetően a széles olvasóközönség figyelmére is máig számot tart. A második kiadás posztumusz 2005-ben, a József Attila-emlékévben jelent meg (Szabolcsi Miklós: József Attila élete és pályája), és bár a kötet eredményei, az általa vázolt József Attila-kép már nem tekinthető végleges, lezárt koncepciónak, a monográfia ma is megkerülhetetlen.

 

Kortársaink sorozat

Az Intézet kismonográfia-sorozata 1972-ben azzal a céllal indult, hogy tudományos igényességű, de ismeretterjesztő célokra is alkalmas, szintetizáló tanulmányokat jelentessen meg a kortárs magyar irodalom meghatározó személyiségeiről. A sorozatot kezdetben Béládi Miklós és Juhász Béla, később Rónay László szerkesztette. A feladatot 2008-tól Hafner Zoltán vette át. A megjelent kötetek száma meghaladja a hatvanat:

Kovács Sándor Iván: Váci Mihály (1972)

Rába György: Szabó Lőrinc (1972)

Simon Zoltán: Benjámin László (1972)

Imre László: Rákos Sándor (1973)

E. Nagy Sándor: Remenyik Zsigmond (1973)

Rónay László: Thurzó Gábor (1973)

Csaplár Ferenc: Barta Lajos (1973)

Hajdú Ráfis Gábor: Sarkadi Imre (1973)

Pomogáts Béla: Déry Tibor (1974)

Vasy Géza: Sánta Ferenc (1975)

Zappe László: Cseres Tibor (1975)

Fenyő István: Vas István (1976)

Borbély Sándor: Gellért Oszkár (1976)

Laczkó András: Takáts Gyula (1976)

Kőháti Zsolt: Mesterházi Lajos (1976)

Fülöp László: Pilinszky János (1977)

Dersi Tamás: Illés Endre (1977)

Görömbei András: Sinka István (1977)

Alföldy Jenő: Kálnoky László (1977)

Tamás Attila: Weöres Sándor (1978)

Csűrös Miklós: Fodor András (1979)

Ferenczi László: Sőtér István (1979)

Kulin Ferenc szerk.: Fiatal magyar prózaírók 1965–1978. (1979)

Vasy Géza szerk.: Fiatal magyar költők 1969–1978. (1980)

Aczél Géza: Tamkó Sirató Károly (1981)

Tüskés Tibor: Csorba Győző (1981)

Rónay László: Képes Géza (1983)

Szíjártó István: Sipos Gyula (1983)

Purcsi Barna Gyula: Szép Ernő (1984)

Kabdebó Lóránt: Lakatos István (1986)

Görömbei András: Sütő András (1986)

Pomogáts Béla: Jékely Zoltán (1986)

Wéber Antal: Kolozsvári Grandpierre Emil (1986)

Csányi László: Somlyó György (1988)

Tüskés Tibor: Rónay György (1988)

Szerdahelyi István: Lukács György (1988)

Tamás Attila: Illyés Gyula (1989)

Bertha Zoltán: Bálint Tibor (1990)

Nagy Sz. Péter: Zsolt Béla (1990)

Pósa Zoltán: Hernádi Gyula (1990)

Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor (1991)

Bakó Endre: Kiss Tamás (1992)

Erdődy Edit: Mándy Iván (1992)

Fráter Zoltán: Áprily Lajos (1992)

Nagy Sz. Péter: Hatvany Lajos (1993)

Bakonyi István: Tamás Menyhért (1994)

Szekér Endre: Benedek Marcell (1994)

Vasy Géza: Nagy László (1995)

Rónay László: Mécs László (1997)

Cseke Péter: Horváth István (2000)

Rónay László: Sík Sándor (2000)

Bakonyi István: Bella István (2001)

Bohár András: Papp Tibor (2002)

Bodnár György: Juhász Ferenc (2005)

Kovács Győző: Dobos László (2006)

Bakonyi István: Takács Imre (2006)

Erdődy Edit: Kertész Imre (2008)

Halmai Tamás: Takács Zsuzsa (2010)

Halmai Tamás: Székely Magda (2011)

Halmai Tamás: Gergely Ágnes (2012)

Szénási Zoltán: Vasadi Péter (2014)

 

Az első világháború mikrotörténelméről rendezett konferenciák kötetei

Emlékezés egy nyár-éjszakára (tanulmánykötet, 2015)
E nagy tivornyán (tanulmánykötet, 2017)

Konferenciák

Nemzetközi konferenciák a Budapest–Újvidék kétoldalú együttműködés keretében:

1974. március 19–20. (Budapest): a XX. századi magyar irodalom fő irányai

1977. december 5–6. (Budapest): A magyar szürrealista irodalom

1978. október 10–11. (Újvidék): A magyar szürrealizmus. Műelemzések a magyar szürrealista irodalom köréből

1979. december 11–12. (Budapest): A modern magyar irodalom kibontakozása (1932)

1980. [1981. január vége] (Újvidék): A magyar szürrealista regény

1981. november 26–27. (Budapest): Németh László életműve

1982. október 13–16. (Újvidék): A XX. századi magyar regény

1983. december 6–7. (Budapest): Az elbeszélés nézőpontja a XX századi történelmi és mítoszregényekben

1984. november 2–3. (Újvidék): Beszédhelyzet és perspektíva a harmincas évek magyar regényében

1985. december (Budapest): Kosztolányi Dezső prózájának poétikai elemzése

1986. december (Újvidék): Tanácskozás Krúdy és Kosztolányi prózájáról

1987. december 10–11. (Budapest): Csáth Géza öröksége

1988. november 24–25. (Újvidék): Tanácskozás Tersánszky Józsi Jenő életművéről

1989. november l6–17. (Budapest): A magyar irodalomszemlélet a modernség korában

1990. október 18–19. (Újvidék): Szirmairól, születésének századik évfordulóján

1991. október 17–18. (Budapest): Lélektani és poétikai megújulás a századelő magyar elbeszélő irodalmában

1992. október 1–2. (Budapest): Mándy Iván prózája

1993. szeptember 28–29. (Budapest): Juhász Ferenc költészete

1994. december 17–18. (Újvidék): Mészöly Miklós életműve

1995. december h. (Budapest): Konrád György munkássága

1996. december 10–11. (Újvidék): Orbán Ottó munkássága

1997. december 4–5. (Budapest): Bodor Ádám munkássága a mai magyar prózairodalomban

1998. november 24–25. (Újvidék): Krasznahorkai László munkássága

1999. december 15–16. (Budapest): Nádas Péter munkásságáról

2000. december 7–8. (Újvidék): Petri György költészete

2001. december 11–12. (Budapest): Esterházy Péter munkásságáról

2002. október 18–19. (Újvidék): Kertész Imre munkássága

2003. december 2–3. (Budapest): Tandori Dezső munkássága

2004. november 24–25. (Újvidék): Utazás, kultúra, irodalom

2005. november 22–23. (Budapest): Város – kultúra – irodalom

2006. december 5–6. (Újvidék): Mítosz és irodalom

2007. november 27–28. (Budapest): Irodalom és tapasztalat

2008. december 8–9. (Újvidék): Természetírás – természetolvasás (a természeti kód működése a 20. és 21. századi magyar irodalomban

2009. december 8–9. (Budapest): Irodalom és referenciális igazság

2010. november 29–30. (Újvidék): Intimitás és irodalom

2011. december 6–7. (Budapest): Irodalom és tudományos diskurzus

2012. december 3–4. (Újvidék): A tárgyi világ poétikája

2013. december 9–10. (Budapest): Az irodalom és a lehetséges világok

2014. [2015. január 8–9.] (Újvidék): Az irodalom és a kizökkent világ

2015. december 9–10. (Budapest): Pénz az irodalomban

2016. december 9–10. (Újvidék): Fiktív és valós topográfiák

2017. december 5–6. (Budapest): Hagyomány és lelemény

 

Konferenciasorozat az első világháború mikrotörténelméről:

Emlékezés egy nyár-éjszakára (2014)
E nagy tivornyán (2016)
Üdvözlet a győzőnek (2018)

 

Egyéb konferenciák az osztály szervezésében

 

2005. február 1–2.
Móricz Zsigmond világai – Konferencia Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulója tiszteletére
MTA ITI, Tanácsterem

2005. április 29.
Kötetrend, peritextus, imázsformálás – szimpozium
MTA ITI, Tanácsterem

2006. október 5.
Az 1956-os forradalom a magyar irodalomban
Illyés Gyula Archívum és Műhely, Budapest

2007. december 13–14.
Kultusz, kultúra, erőszak
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

2012. október 30.
A nemzeti konzervativizmus irodalomszemlélete
MTA BTK ITI, Tanácsterem

2014. június 10.
Minikonf – Fejezetek egy kézikönyvbe
Bemutatkoznak a Modern Magyar Irodalmi Osztály önkéntes gyakornokai
MTA BTK ITI, Tanácsterem

2014. június 3.
Vajdaság-workshop
Előadások és kerekasztal a vajdasági magyar kultúra helyzetéről és lehetőségeiről
MTA BTK ITI, Tanácsterem

2018. november 29–30.
A kortárs próza újabb fejleményei
MTA BTK ITI, Eötvös Könyvtár

 

Az osztály hírei

Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Modern Magyar Irodalmi Osztály

A kortárs próza újabb fejleményei 

címmel 2018. november 29–30-án konferenciát rendezett az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Eötvös Könyvtárában. 

kortarsprozaA konferencia célja a kortárs próza új irányainak feltérképezése, a megelőző időszakhoz és a hagyományhoz való viszonyának tisztázása, elméleti-történeti helyzetének átgondolása volt.

Az utóbbi évtizedben tematikai és poétikai átrendeződés figyelhető meg a kortárs prózában. Míg a kilencvenes években és az ezredforduló környékén az úgynevezett „szövegirodalom” dominanciája volt megfigyelhető, a legutóbbi évek fejleményei között markánsan megmutatkozik a „valóság” leírásának, feltárásának igénye, a vele való számvetés szándéka.

A valóság fogalma a posztmodernként jellemzett irodalom és a kilencvenes évekbeli irodalomértelmező iskolák számára gyanús, diszkreditált fogalommá vált, nem is minden alap nélkül, hiszen ismeretelméleti, nyelvfilozófiai megfontolások szerint is problematikus az egyébként is erős ideológiai súllyal terhelt fogalom. Mindezek fényében figyelemre méltók az utóbbi idők fejleményei, amikor is a fenti problémák mintha zárójelbe kerültek volna, vagy legalábbis veszítettek volna érdekességükből, aktualitásukból és súlyukból egyaránt, és egyre több olyan irodalmi szöveg születik, amelyekben nyoma sincs már ezeknek a problémáknak.

Aki követte az utóbbi évek prózai fejleményeit, felfigyelhetett arra, hogy számos olyan prózai mű jelent meg, amelyek esetében lehetetlen nem észrevenni azt a szándékot, hogy a szerző valamilyen elhallgatott, kibeszéletlen, a nyilvánosságban kevéssé hangot kapott jelenségre próbálja irányítani a figyelmet, vagy pedig a már ismerteket árnyalja további részletekkel. Ennek jegyében egyre markánsabb a szociográfiai elemek, a társadalmi problémák, feszültségek jelenléte, valamint a történelemmel, különösen a közelmúlt történetével való számvetés, illetve a szexualitás, a test által megélt tapasztalatok kérdése is.

Mindezek mellett azonban olyan irányok is megjelentek, melyek vagy egyáltalán nem, vagy csak kevéssé értelmezhetők ebben a kontextusban. Viszonylag új fejlemény a regiszterek keveredése, a populáris műfajok kódjaival való játék, a hibrid szövegek megjelenése, valamint a magyar krimi újraéledésének jelensége.

A konferencia programja és az előadások összefoglalói letölthetők.

-------------------
Illusztráció: Vachter János fotója

Ujvidek2018 Centrale elettrica SantEliaA Magyar Tudományos Akadémia és a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia közös programjaként
2018. december 13–14-én a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Újvidéki Tagozata, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének Modern Magyar Irodalmi Osztálya és a Híd folyóirat szervezésében kerül sor a

Modernizációs minták és kísérletek
a magyar irodalomban

című konferenciára, amely az Irodalomtudományi Intézet Modern Magyar Irodalmi Osztálya és az Újvidéki Egyetem több évtizedes konferenciasorozatának újabb állomása.

Helyszín: a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia
Újvidéki Tagozatának székháza (Újvidék, Nikola Pašić utca 6.)

A konferencia programja letölthető.

Berghaus hatterAz MTA BTK Irodalomtudományi Intézet vendégeként 

Günter Berghaus 
International Futurism: Current and Past Research 
[Nemzetközi futurizmus a kutatások fényében]

címmel tartott angol nyelvű előadást 2018. november 27-én Kappanyos András moderálásával az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Klaniczay termében.

Berghaus borito

Günter Berghaus előadásában a futurizmus hatását elemezte a nemzetközi avantgárd folyamatokban, és beszélt nemrégiben publikált Handbook of International Futurism című kötetéről, amelyben 67 neves szakember vizsgálja az olasz és az orosz futurizmust, valamint bemutatta az International Yearbook of Futurism Studies című kötetet, amely a futurizmus irodalomtudományon kívüli területeivel foglalkozik. Végül áttekintést adott a közeljövőben megjelenő Bibliographic Handbook of International Futurism című munkáról, amely a futurizmus tárgykörében született szakmai  publikációkat dolgozza fel az elmúlt 73 évből.

A meghívó letölthető.

Gyozo kep

Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Mondern Magyar Irodalmi Osztálya 2018. október 2426-án a Zenetudományi Intézet Bartók termében rendezte meg az első világháború „mikrotörténelmi” vizsgálatát célzó konferenciasorozatának harmadik részét Üdvözlet a győzőnek címmel.

A korábbi konferenciák is a háború egyes fázisaira reagáló Ady-verscímek iróniáját igyekeztek kreatívan továbbgondolni és kontextusba helyezni, a háború befejeztét felidézve pedig ez az irónia végképp keserűvé és reménytelenné válik. Ady verse nem nevezi meg a „győzőt”, de – az utólagos események ismerete nélkül – a vereség metafizikai természetét ragadja meg, amelyben az utókor a modern világrend csúfos lelepleződését hajlamos látni, miközben más­hol már érlelődik a húszas évek sosem látott virágzása, már készülnek a modernség kulturális projektumát kiteljesítő és a század arculatát meghatározó művek, mint Az eltűnt idő nyomában, az Ulysses, A varázshegy vagy a Švejk. Ez a kettősség állt a harmadik konferencia középpontjában, ahol az irodalom, zene, képzőművészet, tánc, színház, film, folklór, a tömegkultúra, a korabeli médiu­mok, a köznyelv, a közgondolkodás és a kulturális intézmények történetével foglalkozó előadá­so­k hangzottak el. 

A konferencia részletes programja és az előadások összefoglalói letölthetők.


***

Előzmények:

Emlékezés egy nyár-éjszakára
E nagy tivornyán

Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Modern Magyar Irodalmi Osztály2018. november 29–30-án konferenciát szervez

A kortárs próza újabb fejleményei 
címmel.

Helyszín: MTA BTK Irodalomtudományi Intézet, Eötvös Könyvtár (Budapest, Ménesi út 11-13.)

kortarsprozaAz utóbbi évtizedben tematikai és poétikai átrendeződés figyelhető meg a kortárs prózában. Míg a kilencvenes években és az ezredforduló környékén az úgynevezett „szövegirodalom” dominanciája volt megfigyelhető, a legutóbbi évek fejleményei között markánsan megmutatkozik a „valóság” leírásának, feltárásának igénye, a vele való számvetés szándéka.

A valóság fogalma a posztmodernként jellemzett irodalom és a kilencvenes évekbeli irodalomértelmező iskolák számára gyanús, diszkreditált fogalommá vált, nem is minden alap nélkül, hiszen ismeretelméleti, nyelvfilozófiai megfontolások szerint is problematikus az egyébként is erős ideológiai súllyal terhelt fogalom. Mindezek fényében figyelemre méltók az utóbbi idők fejleményei, amikor is a fenti problémák mintha zárójelbe kerültek volna, vagy legalábbis veszítettek volna érdekességükből, aktualitásukból és súlyukból egyaránt, és egyre több olyan irodalmi szöveg születik, amelyekben nyoma sincs már ezeknek a problémáknak.

Aki követte az utóbbi évek prózai fejleményeit, felfigyelhetett arra, hogy számos olyan prózai mű jelent meg, amelyek esetében lehetetlen nem észrevenni azt a szándékot, hogy a szerző valamilyen elhallgatott, kibeszéletlen, a nyilvánosságban kevéssé hangot kapott jelenségre próbálja irányítani a figyelmet, vagy pedig a már ismerteket árnyalja további részletekkel. Ennek jegyében egyre markánsabb a szociográfiai elemek, a társadalmi problémák, feszültségek jelenléte, valamint a történelemmel, különösen a közelmúlt történetével való számvetés, illetve a szexualitás, a test által megélt tapasztalatok kérdése is.

Mindezek mellett azonban olyan irányok is megjelentek, melyek vagy egyáltalán nem, vagy csak kevéssé értelmezhetők ebben a kontextusban. Viszonylag új fejlemény a regiszterek keveredése, a populáris műfajok kódjaival való játék, a hibrid szövegek megjelenése, valamint a magyar krimi újraéledésének jelensége.

A konferencia célja a kortárs próza új irányainak feltérképezése, a megelőző időszakhoz és a hagyományhoz való viszonyának tisztázása, elméleti-történeti helyzetének átgondolása. Elsősorban átfogó, összefüggésekre rámutató, általánosabb történeti és elméleti igényű előadásokat várunk tehát, már csak azért is, mert reményeink és szándékaink szerint a témának folytatása is lesz, amikor az egyes új irányzatokról esik majd szó.

A konferencián elhangzó húszperces előadások után bőségesen szánnánk időt a vitára is. A jelentkezéseket (az előadás címével és 100 szavas összefoglalójával) 2018. szeptember 15-ig várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

A jelentkezőket szeretnénk előre tájékoztatni, hogy a konferencia önköltséges. A szervezők mindent megtesznek egyéb források felkutatásáért és felhasználásáért, ám a szűkös lehetőségek ismeretében erre sajnos aligha van esély.

-------------------
Illusztráció: Vachter János fotója

Nemirovsky2018. június 28-án Némirovsky-délutánt rendeztek a budapesti Francia Intézetben. 

Susan Robin Suleiman előadását kerekasztal-beszélgetés követte, melynek moderátora Horváth Krisztina, a kortárs francia irodalom professzora, az ELTE BTK Romanisztikai Intézetének vezetője volt, résztvevői az előadó mellett intézetünk munkatársa, Karafiáth Judit, a két háború közti francia irodalom specialistája és Sashegyi Gábor, a Suite française magyarra fordítója. 

Irène Némirovskyt, a ragyogó tehetségű írónőt a Suite française 2004-es posztumusz kiadása után fedezték fel újra, noha már az 1930-as években regények és novellák elismert szerzője volt. Susan Suleiman azt javasolja, hogy Némirovsky regényeit úgy olvassuk, mint azoknak a többszörös és konfliktuózus identitásoknak a lenyomatát, melyek a XX. század folyamán a szekularizált zsidók életét alakították Európában és máshol.

A beszélgetést követően került sor a regény második felét feldolgozó Suite française (rendezte Saul Dibb, 2015) vetítésére.

Az előadás és a beszélgetés francia nyelven, magyar szinkrontolmácsolással zajlott.

Forrás: Francia Intézet

Dung konyv1

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon április 21-én mutatták be Tru'o'ng Đăng Dung Képzelt emlékek című kötetét, amely Háy János fordításában jelent meg magyarul. Az esemény vendége volt a szerző is, a Vietnami Akadémia Irodalomtudományi Intézetének (Hanoi) intézetünkkel régóta kapcsolatokat tartó munkatársa.

Tru'o'ng Đăng Dung 1955-ben született Nghe An tartományban, Közép-Vietnamban. 1972-ben érkezett Magyarországra, irodalmat tanult, majd hazatérése után a Vietnami Irodalomkutatási Intézetben dolgozott. 1981-től három évre visszatért Budapestre, a kandidátusi értekezésén dolgozott az ELTE-n. Első verseit egyetemi tanulmányai idején Magyarországon írta, a mostani kötet címadó verse Juhász Ferenc támogatásával jelent meg. Ebben az időszakban fordította le Tandori Dezsővel közösen az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Kieu története című verseskötetet. Műfordítóként hozzájárult a magyar kultúra vietnami ismertségének növeléséhez. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tagja.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hieronymus Fordítástudományi Kutatócsoportja, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fordítástudományi Tagozata és a Magyar Műfordítók Egyesülete 2018. április 16-án Formahűség címmel nyilvános ülést tartott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Nádasdy Ádám, professor emeritus, műfordító és Kappanyos András, egyetemi tanár, műfordító részvételével.

"Nádasdy Ádám kiáltványa fogalmi átrendezést javasol. Amit eddig formahű műfordításnak neveztünk, azt nevezzük mostantól átköltésnek; a szó szerinti prózaparafrázist pedig nevezzük fordításnak. A műfordítás fogalma ezáltal kiürülne, hiszen a verseket ugyanazzal a technológiával fordítanánk, mint a műszaki leírásokat; a mű- előtag legfeljebb a forrásszöveg irodalmi jellegére utalna. Ez a technológia pedig lényegében egyszerű átkódolást jelent: a morfémákat lecseréljük célnyelvi szótári ekvivalenseikre, és ezeket megfelelő szintaxisba rendezzük. Ezáltal egyrészt kordában tartanánk (mintegy rezervátumba zárnánk) a túlságosan szabados, „költői” fordításokat, másrészt egyszer s mindenkorra hozzájuttatnánk az olvasót a világirodalmi klasszikusok valódi jelentéséhez. A problémafelvetéssel és a megoldásra irányuló nemes felindulással mélyen egyetértek, a megoldási javaslatot azonban erősen vitatom." (Kappanyos András, Jelenkor, 2018. március, Vita a versfordításról)

MTA kutatói pályázatai

MTA központi weboldala

MTA kutatóintézet-hálózata